Masszőrkereső

-

masszázshirdetés

Egy ribanc ne perverzezzen!

2018-05-14

Kedves Masszázsinfó!
A felháborodás íratja velem ezeket a sorokat.
Sokáig jártam a XIII. kerületben Bocikához.
Masszázsra.
Igazán remek nő volt.
Nagyon tudott masszírozni és kitalált mindent, amit szeretek.

Másfél órát voltam nála, ebből egy órán keresztül nagyon keményen átgyúrt. A masszázs program vége felé lágyultak a mozdulatai és megjelent benne az érzékiség, amit nagyon szerettem. Nem azt csinálta mint sok masszőr hölgy, hogy eddig tartott a masszázs és akkor most következik az erotika, ami a nyugalmi állapotban pihenő farkam megmarkolásával kezdődik.

Bocika úgy vezetett át az érzékiséghez, hogy a végén már alig kaptam levegőt.
És még valami.
Az első alkalommal megkérdezte, hogy milyen ruhában fogadjon.
Én elmondtam neki, mit szeretek és onnantól kezdve mindig úgy nyitott ajtót.
Combfix harisnya volt rajta, ami a gyengém és fehérnemű, amit egy selyemköntös takart, hogy ne kelljen szégyenkeznünk ha belát valamelyik szomszéd az ajtónyílásba.

Bocika eltűnt.
Megszűntek a hirdetései és a telefonja is ki van kapcsolva.
Kérdezősködtem, azt mondták más lányok, hogy abbahagyta.

Egyszer csak megjelent ugyanazon az oldalon egy hirdetés, amire azt gondoltam, hogy a Bocika tért vissza.
Örömmel hívtam a számot, de ez az öröm hamar elmúlt.
Nem a Bocika volt, hanem a Mókuska.
Érdekes, ugyanabban a lakásban szolgáltatott.
Vannak véletlenek?
Rákérdeztem, hogy te Mókuska, nem voltál te korábban Bocika?
A Mókuska levágott erre egy sértődött dumát, hogy ő mennyivel jobb mint a Bocika, szebb, is, fiatalabb is, dögösebb is és kénytelen leszek hozzá menni, mert a Bocika már nem szolgáltat és soha többet nem is fog.
Aztán tovább ragozta hogy ő milyen jó szolgáltató és milyen jó lesz nekem nála.

Már kezdtem hajlani arra hogy felkeressem, amikor a Mókuska nagyon nagyot hibázott.
Szerintem.
Megkérdeztem ugyanis, hogy miben fogad. Milyen ruhában?
Fehérneműben, mondta, de azt úgyis leveszi. Mert a melle is sokkal jobb, mint Mókuskáé.

- Harisnyád van? - kérdeztem, erre szó szerint ezt mondta:
- Ilyen perverz dolgaim nincsenek. A harisnyát meg a lábfetisiszták szokták kérni.

Itt ment el a kedvem tőle.
Vajon milyen nő az, amelyik a harisnyát perverz dolognak tartja?
Vajon milyen szolgáltató az, amelyik lefetisisztázza az ügyfelét, amelyiket éppen győzködi  hogy oda menjen hozzá.
Az most nem érdekes, hogy én fetisiszta vagyok vagy nem vagyok fetisiszta.
Az sem érdekes, hogy aki a masszázsról szóló beszélgetésben a melleit reklámozza, az kurva vagy nem kurva.
Az az érdekes, hogy én még egy nőt sem kurváztam le. Azt sem, akitől remek kiszolgálást kaptam és azt sem, akitől szart.
Abban biztosan nincs közöttük különbség, hogy mind sértőnek találná, ha leribancoznám őket.
Ahogy én is sértőnek találom, ha lefetisisztáznak, vagy a képembe basszák, hogy perverz vagyok.

Elköszöntem ettől a Mókuskától és a poén utána jött.
Egy óra múlva küldött nekem egy sms-t a következő szöveggel:

Ne haragudj, ha kicsit nyers voltam, de én minden tekintetben más vagyok, mint a Bocika. Szép estét! Mókuska.

No ez pontossan igaz!
A Bocika egy úrinő volt, akinél egy év alatt otthagytam százötvenezer forintot.
A Mókuskára meg nem vagyok kíváncsi, hiába szép és friss a mellecskéje.

Krisztián T.